Nobody can fly

By | 2012. november 21.

Ma reggel nem tudtam megközelíteni a melóhelyem épületét. Sem az utcáját. Rendőrségi szalagok, kordonok, meg rendőrök voltak mindenhol. Egy Movember-i style-t viselő officer kedvesen közölte, hogy most csak a hátsó utcákban lévő vészkijáratot tudjuk használni az épületbe való be- és kijutás céljából.

Egy kis 5 perces séta a épületblokk körül és már be is jutottam. :) Azért megnéztem, hogy mi is van, hátha látni valamit a bejáratnál. Ez a kis helyes sátor volt előtte:

Háttérben a rendőrök, akik mászkáltak, meg fényképezgettek, meg videóztak. Mint kiderült, a szomszédos lakóépület 4. emeletéről valaki úgy döntött, hogy megpróbálkozik a repüléssel és kiugrott… de Newtonnak megint igaza lett. A sátorban meg a delikvens kilapulva, kicsit szétszórva.

Öngyilok reggel, éhgyomorra. Have a nice day.

 

Hasonló cikkek

Aszfalt sorminta rendőrautókból Ismét ebédidő, ismét séta a városban. Most annyi történt, hogy amint kifordultam a cég épületéből a kis utcára, ami kivisz a High Holborn-ra egy szoka...
Visszaszámlálás Nemrég volt egy nagyszabású esküvőnk, máris jön a következő őrület, az Olimpia! :-) Ugyan még egy év van a megnyitóig, de már most lázasan folynak az ...
Ebédidő Londonban lépten-nyomon parkokba botlik az ember. Egy olyan városban, ahol annyian élnek, mint egész Magyarországon, annyi zöld terület van, hogy elké...