Közeleg a jeles nap. Na persze nem az én életemben… ;-) A királyi esküvő napja van karnyújtásnyira. Holnap mindenki legnagyobb örömére munkaszüneti nap lesz ennek alkalmából, így ha nem mazochista valaki, akkor a TV előtt nézi végig a procedúrát. De persze vannak igazi fanatikusok, az igazi brittek, akiknek ez egy kötelező részvételes esemény.

Az ebédszünetben sétáltunk kollégámmal a környéken és elnéztünk az apátság felé. Bőven folytak az előkészületek és az előbb említett fanatikusok ki tudja hány napja, hálózsákokban laknak kint a járdán, hogy pénteken az első sorból lengethessék a nemzeti zászlót és örömködjenek, amikor megjelennek a prominens személyiségek az úttest túlsó oldalán lévő apátságnál, és persze a királyi család. Természetes ez egy örök emlék, de számomra ennyit nem ért a dolog.

Ugyanakkor elgondolkodtató az a tény is, hogy Magyarországon mennyire máshogy működik ez a nemzeti szemlélet. Itt Angliában, ha valami nemzeti ünnep van, akkor az valóban ünnep! Sőt! Több, mint ünnep! És nem csak az angol angolok ünnepelnek. De a lényeg, hogy ünnepelnek és nem az ünnepnap ürügyén verik szét a várost vagy éppen dobálóznak tojással, fütyülik ki a másikat, küldik el melegebb éghajlatra, stb. Itt élmény az ünnep. Az ember nem azért marad otthon, hogy nehogy megverjék a tömegben vagy előállítsák a rendőrök… Itt maximum azért marad ott, mert mint én is, nem vagyok angol, akinek ez a szívügye lenne. De fontolgattam, hogy kimegyünk megnézni azért valamit, mert látványos, mindenki nevet, jókedvű és feelingje van! Mindenki mindenkivel kedves. Legyen az angol, indiai, kelet európai, akárhonnan való… Nem a gyűlölködés megy az utcákon… Sajnos ez egy nagyon szomorú tény ismételten az otthoni viszonyokat nézve… :-(